A progresszív rockban az utóbbi években nem igazán találtam a Floydhoz hasonlóan nem unalmas, hangszerszólókkal szépen ellátott, de mégis emészthető zenéket. A Pallas idei albuma, nem a XXV., de ez a címe, hasonlóan az előző (2005-ös) sorlemezhez teljesíti ezeket a kritériumokat, legalábbis néhány dal tekintetében.
A lemez a sci-fi világába is utazik hanghatásában is, ezeket a részeket unalmasnak érzem, de a gitárosabb témájú dalok (4., 5. és 8.) ütősek és kellemes hangulatúak egyben.